Gólözönt és győzelmet hozott az edzőváltás a Kisvárdának, nyert a Fehérvár
Eredmények az OTP Bank Liga, 20. fordulójából.
Eredmények az OTP Bank Liga, 20. fordulójából.
Az egészségügyi szakértő lát némi hasonlóságot a magyar foci és a magyar egészségügy között.
A közpénz nem rúg gólt - derült ki az Európa Liga selejtezőin, ahol háromból három magyar csapat már most kiesett. A BL-selejtezőben a Ferencváros még áll, ott furcsa pénzügyi műveletre volt szükség, hogy ne legyen nagyon nagy a baj.
Giuseppe Sannino szerint Olaszországban mindenki úgy ismeri a Budapest Honvédot, mint Puskás Ferenc csapatát.
A megugró bevételek mellett 19-re húzott lapot a Kisvárda csapata az első osztályban, így veszteséggel volt kénytelen zárni 2018-at.
Hamarosan az utolsó élvonalbeli focicsapat is a NER-hez kerülhet, ha igaznak bizonyul a pletyka az Újpest eladásáról. Azt viszont már tényként kezelhetjük, hogy A Kispest is a Fidesz közelébe került. Magunk elé vettük az NB I tabelláját, és megnéztük, hogy néz ki a tizenkét klub tulajdonosi köre, mi mindenre jutottak a mostani tulajdonosokkal.
"Ki a búbánatos franc hozta ide a belga kóklert, miért, és milyen formában vállalja érte a felelősséget?" - teszi fel a kérdést Georges Leekensszel kapcsolatban Kele János.
Marco Rossi a bemutatkozó meccse előtt elmondása szerint izgatott, de ideges is.
Egész kis csoport buzdította kedvenc csapatát a Mezőkövesd ellen.
Augusztus legeleje van, és már csak a Vidi FC maradt állva a nemzetközi kupákban.
Életbe lép a focikluboknál a játékosok fizetésére fordítható bértömeg korlátozása, az MLSZ továbbá 25 főben maximalizálja a játékoskereteket. Csányi Sándor azt ígérte, a renitens klubokat szankcionálni fogják.
Itt vannak az NB1 eredményei és a tabella, valamint egy ritkán látható gól. Gazdag Dániel találata a Felcsút ellen.
Nyert a Paks, utolsó percben mentett pontot a Puskás Akadémia. NB1 8. forduló.
A magyarok 1-1-es döntetlen után, tizenegyesekkel kaptak a korosztályos Eb-n a spanyoloktól. Ráadásul egy utólag összevágott spanyol videóban kristálytisztán hallatszik, miket mondtak a szurkolók.